„Szellem és kéz” – konferencia, Földeák (2012)

2012. október 19-20-án Földeákon, a Polgármesteri Hivatalban tartotta meg a Magyar Mentálhigiénés Szövetség és a Földeáki Mentálhigiénés Egyesület „Szellem és kéz” című konferenciáját.

A rendezvényt Vass Imre polgármester nyitotta meg, ezt követően hangzott el Honti Irén evangélikus lelkész előadása az élet értelméről, Koszecz Sándor előadása a magyar népmeséről, valamint Túri Attila építészmérnök gondolatai arról, hogy amit kívül építünk, az belül is épül.

A második napon működő közösségi modellek mutatkoztak be: Dunai Bence a dán népfőiskolai tapasztalatokról, Lantos Tamás az ormánsági táj és közösség kapcsolatáról, Oláh Roland pedig az alsómocsoládi, mélyszegénységben élőket segítő gyakorlatról beszélt.